Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban tekinthető meg Erdély egyetlen hímestojás-kiállítása. A Szárhegyi Művészeti és Alkotóközpont tulajdonában lévő gyűjtemény közel kétezer darabot tartalmaz, túlnyomórészt a székelység és a csángók mintaanyagát örökítették meg, de szép számmal akadnak Tisza vidéki, balatonfelvidéki és kárpátaljai hímes tojások is. „A kiállítást többéves gyűjtés, kutatás előzte meg, és eközben fogalmazódott meg az ötlet, hogy valamiképp át kellene menteni az évezredes formavilágot a 21. századnak” – fogalmazott Kisné Portik Irén néprajzkutató. A gyűjteményben egyaránt megtalálhatók a karcolt, batikolt, aranyozott, a különféle írókésekkel viasszal írt, illetve a többszínű festékbe mártott tojások. /Jánossy Alíz: Törékeny csodák múzeuma. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./
2008. július 8.
A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója a Vajdaságban, Zentán tartotta harmadik közgyűlését. A tanácskozás témája a médiaprivatizáció volt. A kérdésnek az adott aktualitást, hogy Szerbiában a politikusok egy része a közszolgálati rádió és televízió, valamint a Magyar Nemzeti Tanács által alapított Magyar Szó napilap magánosítását célzó kezdeményezést fogalmazott meg. A különböző magyar vidékeket képviselő újságírók ismertették a hazai modelleket, amelyek között több tulajdonforma is megtalálható, vannak médiatermékek magánkézben, alapítványi, közösségi vagy önkormányzati tulajdonban. Elhangzott, eszközként továbbra is az állami tulajdonban lévő elektronikus közmédia biztosítja leginkább a kisebbségi identitás megjelenítését, ápolását. A lehangoló vajdasági és a viszonylag kiegyensúlyozott romániai médiaviszonyokhoz képest pozitív a szlovéniai magyarok tapasztalata. A 6432 lélekszámú muravidéki magyarság egész napos rádió- és több órás televízió-adással büszkélkedhet, de a szlovéniai magyarok gyors asszimilációját a pozitív diszkrimináció sem tudja visszafordítani. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) három évvel ezelőtt alakult meg, tagjai az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és szlovéniai szakmai-érdekvédelmi szervezetek. Célja a magyar szervezetek közötti kapcsolatépítés, a közös érdekű információk cseréje. A találkozón idén nem lehettek jelen kárpátaljai újságírók, mert számukra a magyarországi vagy szerbiai vízum beszerzése több száz kilométeres utat jelent Kijevbe, ahol úti okmányért folyamodhatnak. Ezért a találkozó résztvevői zárónyilatkozatukban a gyakorlat mielőbbi módosítását szorgalmazták. Ugyanakkor nehezményezték, hogy a magyarországi közhivatalok ígéreteik ellenére nem támogatták a határokon átívelő és a magyar–magyar összefogást szorgalmazó újságírói projektet. A találkozónak Zenta, a nagy többségében magyarok lakta Tisza menti község adott helyet. A jelen lévő 30 újságíró részt vett a bácskossuthfalvi nemzetközi alkotótábor idei termésének bemutatóján. /Vincze Loránt: Eltérő médiamodellek. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./
2008. október 27.
Túlbuzgó csendőrök és őrző-védők, a múlt elferdítése, az esemény teljes elrománosítása rontotta el október 25-én az aradi vasútállomás 150 éves évfordulóját. Egyetlen hozzászóló politikus sem mondta ki, hogy 1858 októberében csak azért futhatott be az első szerelvény Aradra, mert a Tiszavidéki Vasúttársaság megnyitotta a Szolnok–Arad vonalat. A legtöbben azt mondták, ekkor indult meg a vasúti forgalom Kürtös és Arad (!) között, vagyis a románok hatvan évvel korábbra tették Trianont, mintha a határ már akkor Kürtösön lett volna. Még szerencse, hogy az alkalomra kiadott ismertető füzet megemlítette Andrássy György, a Tiszavidéki Vasúttársaság vezetőjének nevét, érdemeit a vonal Aradig való meghosszabbításában. Nem hívták meg a Békés megyeieket, az ünnepség nem Békéscsabán folytatódott, hanem Kürtösön zárult. /Irházi János: 150 éves az aradi vasútállomás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./
2008. december 10.
December 9-én elhunyt dr. Burány Béla nyugalmazott zentai orvosprofesszor, néprajzkutató, közíró, /sz. Zenta, 1931. febr. 12./ 1949-ben szülővárosában érettségizett, orvosi oklevelet 1956-ban Zágrábban szerzett. Vajdaságban elsőként tette le az epidemiológusi szakvizsgát (1961). Az 1975-ben megvédett kandidátusi értekezése alapján elnyerte az orvostudományok doktora címet, 1981-től egyetemi magántanár, 1988 óta pedig rendes tanár volt az Újvidéki Egyetem orvosi fakultásán. 1996-ban vendégtanárként Milánóban tanított. 1999-ben a Mocsáry Lajos Alapítvány kuratóriuma részesítette ünneplésben, amikor a délvidéki magyarok közül őt tüntette ki Mocsáry-díjjal, amelyre a laudáció szerint „a Németh László-i teljességű hungarológiai munkásságával, különösen népe biológiai pusztulása gondjának a tudatosításával szolgált rá”. A „fehér halál” jelenségére hosszú évtizedek óta figyelmeztetett: a születésszám csökkenésén, a népesség elöregedésén kívül az egyke, a kivándorlás, mind-mind a délvidéki magyarság vészes csökkenéséhez vezet. Nagy visszhangot váltott ki az 1998-ban Újvidéken megjelent Szakad a part! című könyve, amely a Tünetek magyarságunk kórélettanából alcímet viseli. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották. A szellemi néprajz területén végzett gyűjtőmunkájának eredményeit 1962 óta 24 kötetben tett közzé. Zenta vidéki népballadákon, juhásznótákon, rabénekeken, balladákon, gyermek- és játékdalokon, katona- és más népdalokon kívül gondozta és sajtó alá rendezte az egyik első naiv önéletírást ezen a vidéken (Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem), népművészeti hímzésmintákat is kiadott. Az utóbbi években a déli Tisza-vidék jeles és jeltelen napjainak népszokásait gyűjtötte két kötetbe, valamint egy négy generációjú juhászcsalád néprajzi hagyatékát három könyvben (A juhászok így élnek, úgy élnek). A 2000-ben Budapesten kiadott Így éltünk a Délvidéken /Nap Kiadó, Budapest/ című könyve elnyerte Magyarországon Az Év Könyve címet a szociográfiák kattegóriában. /Hajnal Jenő magiszter: In memoriam dr. Burány Béla (1931–2008) = Magyar Szó (Újvidék), 2008. december 10./
2009. február 25.
Újvidéken az illetékesek rendeletére eltávolították azt a száz fehér keresztet, amelyet február elsején, az egykori katonatemetőben helyeztek el a második világháborút követő magyarellenes megtorlás áldozatainak emlékére. A Nagy Sándor Műemlékvédő Egyesület kezdeményezésre immár huszadik alkalommal állítanak kereszteket az 1944/1945–ben ártatlanul kivégzettekért azt követelve, hogy a megbecsülés és az emlékezés jeléül szobrot állíthassanak nekik. Huszadik alkalommal tették ezt meg és mindannyiszor, minden magyarázat nélkül a városi hatóságok eltávolíttatják a kereszteket. A második világháború végén a bevonuló szerb partizánok sokezer magyart mészároltak le. Az archívumokat mindmáig nem nyitották meg, ismeretlenek tehát az Újvidék és a Sajkás vidéken, valamint a Tisza mentén végigsöprő megtorlás pontos adatai. A Magyar Koalíció nevében a három magyar pártelnök, Pásztor István, Ágoston András és Páll Sándor nemrégiben levéllel fordult a szerbiai közjogi méltóságokhoz, hogy a történelmi megbékélés érdekében rehabilitálják az ártatlan áldozatokat és mondják ki végre, mi történt azokban a vérzivataros időkben. /Felszedték a kegyelet keresztjeit. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 25./
